Milyen fedezet jöhet szóba lakásvásárlási célú jelzáloghitel esetén?
A korábban ugyanazon gyermek után kapott vissza nem térítendő állami támogatás (CSOK, szocpol, LÉK, LÉT, stb.) esetén a kapható CSOK összegéből le kell vonni a korább támogatás összegét.
JÓ TUDNI:
Ha a családban van olyan gyermek, aki után már igényeltek támogatást, és olyan is, akire nem, akkor kétféle számítási mód közül lehet választani.
Például nézzünk egy családot, ahol korábban 2 gyermekre 2,4 millió Ft támogatást kapott. Azóta született még egy gyermek, és jelenleg a 3 gyermekkel szeretnének használt lakásba költözni. Ha mindhárom gyermekre kérnék a támogatást, ami jelenleg 2,2 millió Ft, akkor a korábbi támogatást levonva nem marad semmi, sőt, vagyis nem kaphatnának CSOK-ot. Számukra a kedvezőbb számítási mód, ha a korábbi két gyermeket figyelmen kívül hagyják, és csak egy gyermekre kérik a támogatást. Ekkor nem kell levonni a korábban kapott összeget, hiszen azt nem a 3. gyermekre kapták, és így 600 ezer forinthoz juthatnak.