A kormány 2023.06.22-én bejelentette, hogy a család-, és lakástámogatások egy részét átalakítja 2024. januárjától, aminek keretében a CSOK és a Babaváró hitel feltételei is változnak.

  • A Babaváró hitel maximális összegét megemelik 10 millió forintról 11 millió forintra.
  • Ugyanakkor az igénylési feltételek is változnak. A jövőben a házaspár hölgy tagjának életkora igényléskor nem haladhatja meg a 30 évet. A jelenleg érvényben lévő szabály alapján a feleség igényléskor nem tölthette be a 41. életévét. A változásnál lesz egy türelmi időszak: 2025. év elejéig beadhatják igénylésüket olyan házaspárok is, ahol a feleség 30-40 év között van, ha már 12. hetet betöltött várandós.
  • Az 5 ezer főnél nagyobb települések esetében kivezetik a CSOK kedvezménycsaládot.
  • Az 5 ezer főnél kisebb települések esetében a CSOK támogatás/Falusi CSOK támogatás megmarad. Sőt az elérhető összeget is megemelik a használt ingatlanok esetében, és a települések listája is változik. Az új ingatlanok azonban csak önálló kivett lakóház udvar besorolásúak lehetnek, többlakásos ingatlanok itt se lesznek finanszírozhatóak. Azonban itt sem lehet majd önállóan csak a használt ingatlan vásárlásra a CSOK támogatást igénybe venni.
  • A CSOK kivezetése maga után vonja a hozzá kapcsolódó kiegészítő támogatások – illetékmentesség, áfa-visszatérítési támogatás, 3 százalékos kamatozású támogatott hitel – megszűnését is.

Mik a szabályváltozás okai és kiket érint?

Az alapvetően szigorodó, megszűnő lehetőségek szomorú oka, hogy a költségvetés hiánya az első negyedévben 2 089,7 milliárd forint, mely az éves tervezett 3 400 milliárdnak a 61%-a. Emellett az MNB-nek is 402 milliárdos vesztesége volt 2022-ben. De mindezek mellett sajnálom, hogy egy hosszú távú, kiszámítható családtámogatási programcsomaghoz hozzányúlnak. Azt lehet vitatni, hogy volt-e valós ösztönzője a családok gyermekvállalási hajlandóságára, de ha már van egy ilyen intézkedés, akkor a hosszú távú kiszámíthatóság nagyon fontos lenne. De abból kell főznünk, ami van. Így véleményem szerint érdemes átgondolni, hogy ennek fényében előre hozza-e valaki a lakáscélját, az eddig fel nem vett támogatott termékek kihasználása érdekében.

A babaváró hitel, egy stabil, gyermekeket tervező pár számára maximum akkor nem jó döntés, ha olyannyira külföldön tervezi életét, hogy a magyarországi címét teljesen meg kell szüntetnie. Ha a házasság instabil, vagy 5 éven belül nem várható gyermekszületés, akkor kifejezetten ellenjavat, mert a büntető kamata az első 5 évben – amikor még alacsonyabb – az 5 éves állampapírkamat 1,3%-a plusz 1%. Ami jelenleg 7,65%*1,3+1%= 10,945%. Normál lakáshiteleket pedig már 8% alatt is tudok közvetíteni több banknál is.

Az ingatlanvásárlás/ingatlancsere előre hozásának mérlegeléséhez készítettem egy táblázatot.

A CSOK támogatás „megreformálása”, nem csak a vissza nem térítendő támogatásról szól, hanem a hozzá kapcsolható illetékmentességről, és ÁFA visszatérítésről. Mivel év végéig érhető el még a CSOK támogatás, ezért most sok ember átgondolja, hogy előre hozza-e a vásárlást. Ami fontos véleményem szerint, hogy érdemes rövid határidőt szabni a döntésre, mert vélhetően többen hasonló döntés előtt állnak, és élesebb lesz azok számára a verseny, akik később kezdenek ingatlant keresni. A CSOK rendelet értelmében elég idén befogadni az igényléseket. Tehát idén kell adásvételi szerződést kötni – legyen szó akár, használt, akár új építésű ingatlanról – és a többi igazolással benyújtani a bankba. Persze ezt követően zajlik a bírálat, így megnyugtatóbb, ha jóváhagyják idén az igénylést. Építési hitel esetében az egyszerű eljárás benyújtását követően 15 nap el kell teljen, csak ezt követően lehet benyújtani az igénylést a bankba. Így akinek még telke sincs annak kifejezetten sietnie kell.

Mennyit veszítünk jövőre az új CSOK és babaváró hitel szabályokkal ?

A lakáshitel kamatok kapcsán újra előtérbe kerültek az egyedi kamatok. Tekintettel arra, hogy mérséklődtek a bankközi kamatok, a bankok olcsóbban tudnak forráshoz jutni, mint korábban. Így most lenne lehetőségük kedvezőbb hitelkamatokat kínálni. De azt láttam, hogy egy lélektani határ fölé már nem tudták/akarták vinni a hitelkamatokat, így inkább a marzsuk csökkent le. Most, hogy csökkennek a kamatok, így első körben a bankok nem a mindenki számára elérhető hirdetményi kamatokat mérséklik. Ilyenkor sokkal inkább egyediben tudunk kedvezőbb kamatokat kérni. Ez akkor fontos, ha szükség van az ingatlancélhoz a támogatott hiteleken túl egyéb hitelre is.

A fenti táblázat számszerű előnyeinek összefoglalása, használt ingatlan esetében.

Erre a célra jelenleg az alábbi kedvezmények érhetők el:

  • Családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) 600 ezer Ft – 2,75 millió Ft összegben.
  • 3 százalékos kamatozású támogatott hitel legfeljebb 10/15 millió Ft összegben.
  • Illetékmentes lehet a vásárlás CSOK igénylése esetén.
  • Babaváró hitel legfeljebb 10 millió forint összegben.

Bemutatnám, egy konkrét példán keresztül a támogatási rendszer átalakításának hatását. Tegyük fel, hogy gyermektelen fiatal pár szeretne használt lakást vásárolni 50 millió forintért, ehhez van 15 millió forint saját megtakarításuk. A pár két gyermeket vállalna, a hölgy jelenleg 33 éves. Terveik szerint kihasználnák az összes elérhető támogatást.

Idén év végéig a család kaphatna 1,43 millió CSOK támogatást, igényelhetnének 10 millió forint Babaváró hitelt és 10 millió forint 3 százalékos kamatozású támogatott kölcsönt. Ezek mellé már csak 13,57 millió forint piaci hitelre lenne szükség. (Emellett az illetéket sem kell megfizetni, ami nem a vételár része, de nagyon is fontos elem, hiszen 2 millió forint megtakarítást eredményezhet.)

A hiteleknél 20 éves futamidőt választva a kölcsönökre visszafizetendő összeg 48,7 millió forint lenne, az önerővel együtt a vásárlásra 63,7 millió forintot költene a család.

 

Megjegyzés: Azt feltételezve, hogy a gyerekek a futamidő 25. és 61. hónapjában születnek meg. A jelzáloghitelhez kapcsolódó tartozáselengedéssel nem számolva.

Jövő évben a család semmilyen támogatást nem kaphatna meg, vagyis az önerőn felüli teljes 35 millió forintot piaci hitelből kellene megfinanszírozni. A kölcsönre 20 éves futamidő esetén összesen 71,5 millió forintot kellene kifizetni, a vásárlásra kifizetendő összeg tehát 86,5 millió forint lenne. Erre pedig még rájön az illeték összege, így a teljes költség 88,5 millió forint lenne.

A család a gyors lépés miatt 22,8 millió forintot spórolt. Nem feledkezhetünk meg az illetékmentesség megszűnéséről sem, ami további 2 millió forint megfizetését jelenti. Összességében a pénzügyi előny már 24,8 millió forintra tehető.

A fenti táblázat számszerű előnyeinek összefoglalása, új építésű ingatlan esetében.

Erre a célra jelenleg az alábbi kedvezmények érhetők el:

  • Családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) 600 ezer Ft – 10 millió Ft összegben.
  • 3 százalékos kamatozású támogatott hitel legfeljebb 10/15 millió Ft összegben.
  • Áfa-visszatérítési támogatás – a vételár 5 százaléka.
  • A vásárlás után nem kell illetéket fizetni, amennyiben CSOK-ot is igényel a vevő.
  • A vételár kedvezményes áfát tartalmaz (27% helyett 5% az adó mértéke).
  • Babaváró hitel legfeljebb 10 millió forint összegben.

Bemutatnám, egy konkrét példán keresztül a támogatási rendszer átalakításának hatását. Tegyük fel, hogy gyermektelen fiatal pár szeretne új lakást vásárolni 60 millió forintért, ehhez van 20 millió forint saját megtakarításuk. A pár két gyermeket vállalna, a hölgy jelenleg 33 éves. Terveik szerint kihasználnák az összes elérhető támogatást.

Idén év végéig a család kaphatna 2,6 millió CSOK támogatást, elnyerhetnének 2,85 millió forint adó-visszatérítési támogatást, igényelhetnének 10 millió forint Babaváró hitelt és 10 millió forint 3 százalékos kamatozású támogatott kölcsönt. Ezek mellé már csak 14,5 millió forint piaci hitelre lenne szükség. (Emellett az illetéket sem kell megfizetni, ami nem a vételár része, de nagyon is fontos elem, hiszen 2,4 millió forint megtakarítást eredményezhet.)

A hiteleknél 20 éves futamidőt választva a kölcsönökre visszafizetendő összeg 51,9 millió forint lenne, az önerővel együtt a vásárlásra 71,9 millió forintot költene a család.

Megjegyzés: Azt feltételezve, hogy a gyerekek a futamidő 25. és 61. hónapjában születnek meg. A jelzáloghitelhez kapcsolódó tartozáselengedéssel nem számolva.

Jövő évben a család semmilyen támogatást nem kaphatna meg, vagyis az önerőn felüli teljes 40 millió forintot piaci hitelből kellene megfinanszírozni. A kölcsönre 20 éves futamidő esetén összesen 85,1 millió forintot kellene kifizetni, a vásárlásra kifizetendő összeg tehát 105,1 millió forint lenne. A teljes költség pedig az illeték 2,4 millió forintja miatt 107,5 millió forintra rúgna.

A család a gyors lépés miatt 33,1 millió forintot spórolt. A fenti példához hasonlóan az illetékmentesség megszűnése további 2,4 millió forint megfizetését jelenti, azaz összességében a pénzügyi előny már 35,5 millió forintra tehető.

Akkor végül sietni kell, különben rosszul járunk?

Minél több támogatásra jogosult valaki annál inkább érdemes az idei évben belevágni. Egy állítás mindenképp igaz, ha valaki szeretne idei feltétételekkel, támogatás igénylése mellett belevágni az új otthon megteremtésébe, annak mihamarabb érdemes lendületbe kerülnie, hiszen az év végi határidő egy adottság, a családok számára ideális ingatlanok száma véges, így a későn ébredők már rosszabb ingatlanok közül válogathatnak. Ha valaki nem a családtól kapja az önerejét és megvan benne a bizalom például az állampapír befektetések iránt, akkor érdemes minimális önerővel vásárolni és mellette egyidejűleg befektetni is.

A közreműködésemért a bankok fizetnek jutalékot, így a közreműködésem díjmentes. Ha szeretnéd, hogy tapasztalatommal, szakértelmemmel támogassalak lépj velem kapcsolatba.

A 2022. évi 218. számú Magyar közlönyben megjelentek a családtámogatások módosításai. Így a jelenlegi költségvetési helyzetben se szünteti meg a kormány a legtöbb családtámogatási intézkedését. 2023-ban is elérhető lesz a CSOK, ÁFA visszatérítés, illetékmentesség, babaváró hitel, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Sokszor mondják, hogy a családpolitikai intézkedéseknél a hosszú távú kiszámíthatóság is nagyon fontos. Tapasztalataim szerint nem a támogatásokért vállalnak az emberek gyermeket, de az egyértelmű, hogy aki egyébként is szeretne az így könnyebben el tud indulni saját otthon felé vezető úton. Ha megjelenik egy új intézkedés az sok esetben megemeli az ingatlanok árát, ezért is örülök a stabilitásnak, mert így nem érvényesül annyira az ingatlanpiacon az árfelhajtó hatás.

De lássuk milyen intézkedés maradt és mennyi ideig vehető igénybe:

Támogatások2023

 

Ha szeretnéd átlátni mire vagy jogosult, és mik a támogatási elemek részletei keress meg bizalommal.

Lázba hozta a családosokat a 2021. januárjától 2022 végéig igényelhető, 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás. Ez természetes, hiszen ki ne tudna találni otthonában olyan munkálatokat, melyeknek „itt lenne már az ideje”? Túl régóta záródik rosszul a bejárati ajtó, évek óta hiányzik a klíma és már egy teljes körű festés sem ártana? Magáról a felújítási támogatásról itt írtam bővebben, viszont saját igénylésem benyújtása után úgy érzem, itt az ideje, hogy csokorba szedjem igénylési tapasztalataimat, hogy más is akár önállóan is bele merjen vágni az igénylésbe. Olvass tovább

Útnak indult a három százalékos, kamattámogatott otthonfelújítási hitel február elején Magyarországon. Az akár 6 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű konstrukció a felújítások előfinanszírozására szolgál. A bankok mindenesetre eddig is számos konstrukciót kínáltak felújításra, korszerűsítésre, ezért érdemes jól átgondolni, pontosan milyen büdzsét áll rendelkezésre a munkálatokra és mi érné meg a legjobban. Megnéztük, kiknek érdemes az új, kamattámogatott felújítási hitelt igényelni és mikor éri meg inkább a számos bank termékeként megtalálható, egyéb felújítási hiteleket választani. Olvass tovább

Már csak ez hiányzott: a koronavírus-járvány okozta korlátozások állandó változása és a gazdaság instabilitása mellé az új évtől még a lakáshitelezéssel és az otthonteremtéssel kapcsolatosan is egy sor új törvény és rendelet életbe lépésére számíthatunk. Családtámogatások 2021: Hogyan vehető fel januártól a CSOK vagy a babaváró hitel? Milyen feltételekkel jár a felújítási támogatás vagy hogyan érdemes újévtől kezdve előtörleszteni? Az alábbiakban összeszedtem a 2021. január 1-től érvényes családtámogatási programok főbb elemeit, hogy senkit ne érjen váratlanul a sok újdonság. Olvass tovább

Módosultak a babaváró hitel igénylésének feltételei, változtak a többgyermekes családok által igényelhető jelzáloghitel-elengedés szabályai, sőt ha külföldről költöznél haza, akkor a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) igénybe vételének módosulásával is találkozhatsz. Mivel szívügyem, hogy a lakáshitelek, a babaváró kölcsön, a CSOK vagy más jelzáloghitelek iránt érdeklődők folyamatosan képben maradjanak a jogszabály-módosulások kapcsán, az alábbiakban összeszedtem, melyek a legfontosabb, 2020. június 13-tól életbe lépett CSOK és babaváró hitel változások. Olvass tovább

Számos államilag támogatott hitelkonstrukció lehetősége nyílt meg az elmúlt pár évben, különösképpen a fiatal családosok előtt. Ilyen például a babaváró hitel, a CSOK és a hozzá igényelhető kamattámogatott hitel is.  Ezért a mostani célom integratív módon bemutatni, hogy a gyermekvállalás idején esetlegesen alacsonyabb háztartási jövedelem mellett, vagy a támogatásokból akár második ingatlant vásárlóknak, vagy a tudatosan nagy összegű hitelt felvenni szándékozó ügyfeleimmel, hogyan szoktunk egy hitelfelvételi beszélgetést lefolytatni.

Bankfüggetlen közvetítőként célom, hogy megtaláljuk a rövidebb-hosszabb távú célokhoz leginkább illeszkedő megoldást. A folyamatot úgy kell elképzelni, hogy beszélgetünk a jövedelmi helyzetről, meglévő törlesztőkről, tartozásokról, célokról, bankolási szokásokról, arról hogy esetleg van-e kizárt bank, arról hogy mennyire sürgős, milyen önerővel rendelkezik az ügyfél, milyen kockázati preferenciája van és a beszélgetés végére leszűkül a kiinduló banki lista. Ha pedig nem szűkült le eléggé, akkor számos banknál tudok olyan kedvezményes kamatú jelzáloghitel kamatot kialkudni, amit az „utcáról besétálva” nem lehetne elérni.

babaváró hitel

Minden bank a saját egyedi sztenderdjei szerint ítéli meg az ügyfél hitelképességét és könnyen előfordulhat, hogy valaki az egyik bankban nem hitelképes a másikban pedig tárt karokkal várják. Ilyen helyzetben kiemelten nagy hozzáadott értéke van a közvetítőnek. Különösen kiélezett a bankválasztás ha valakinek nem fogadható el minden jövedelme, mert például munkahelyváltás, gyermekszületés esetében a szokásosnál alacsonyabb a havi igazolható jövedelme. Megosztja a bankokat a befektetési célú ingatlan vásárlása is, mint ahogy a nagy 60-100 millió vagy afeletti hiteletek megítélése is. De magas jövedelem és megfelelő fedezet esetén is komoly hozzáadott értéke van egy független szakértőnek, mert ilyen esetben egyedi kamatalkut lehet elérni a bankoknál.
2019 februárjában számos családtámogatási intézkedést jelentettek be, ennek kapcsán már írtam a babaváró hitelről, a 3%-os kamattámogatott hitel használt lakásokra történő kiterjesztéséről, a falusi CSOK-ról, most pedig a nagycsaládosok tartozáscsökkentő támogatása kerül terítékre, tehát a második és többedik gyermek születése esetén igényelhető 1 illetve 4 milliós hitel előtörlesztési lehetőség legfontosabb buktatóit és igénylési feltételeit mutatom be. Gyermekvállalás környékén érdemes komplex szemlélettel végiggondolni a jövőbeli terveket, hisz a különböző kedvezményeknek különböző elvárásai vannak, és gyermekvállalással változhat a háztartás hitelképessége is.
Azt mindenhol megírják, hogy a jtcsr rendelet módosítás hatályba lépését követően 2019.07.01. után született második gyermek után 1 millió forint, harmadik gyermek születése után pedig 4 millió forint elengedhető jelzáloghitelből. De a részletekről méltatlanul keveset lehet olvasni, sokszor közvetítő partnerek sem tudják, és a banki oktatók sem hangsúlyozzák az oktatásokon, például hogy a gyermek születésének pillanatában fenn kell álljon a jelzáloghitel, hogy nem lehet a hitelben más adós, hogy akinek az említett dátum esetén megvolt már a harmadik gyermeke az a negyedik születése után kérheti a 4 millió forint elengedést. Kicsit mostoha téma ez, mert a kormányhivatalban kell igényelni, de a banki hitel csökken általa.
Szeretném csokorba szedni, hogy a nagycsaládosok tartozáscsökkentő támogatása esetében milyen kérdések, buktatók merülnek fel a leggyakrabban amiket a rendelet és legjobb tudásom szerint meg is válaszolok:

 

Nagycsaládosok tartozáscsökkentő támogatása: milyen összeget lehet igényelni ?

 

 

Ki minősül gyermeknek?

Az igénylők háztartásában élő kiskorú vér szerinti, vagy örökbe fogadott, illetve halva született gyermek lehet. Amennyiben korábbi kapcsolatból származik a gyermek akkor is figyelembe vehető a meglévő gyermek – természetesen ha saját háztartásban van nevelve –  amennyiben másik szülő általi igénylés során nem került még figyelembe vételre.

Kiemelten fontos az igénylés időzítése
: nagyon fontos követelmény, hogy a hitelnek a gyermek születésének pillanatában fenn kell állnia meglévő gyermekre való tekintettel történő igénylés esetén. A támogatás igénylése akár már 12 hetes magzat esetében is elindítható, de az igénylés pillanatában már fenn kell álljon a jelzáloghitel. Nem tudok időbeli korlátról, hogy a gyermek milyen idős koráig igényelhető. Ezek alapján a leginkább biztonságos stratégia, hogyha valakinek még nincs korábbi jelzáloghitele, hogy a 12 hetes magzati kort környékén elindítanak egy jelzáloghitel igénylést, majd a folyósítást követően még a terhesség alatt megkérik az előtörlesztés, így ha valamiért nem felelnének meg a feltételeknek, akkor még a gyermek születése előtt hitel oldalon könnyebben lehet változtatni és nincs olyan stresszfaktor a folyamaton, hogy vajon a gyermek születése előtt lezajlik-e a hitelfelvétel.
 


Milyen célú lehet a hitel?

Használt/új lakás vásárlás építés, bővítés, felújítás korszerűsítés, családon belüli kivásárlás illetve ezen hitelek kiváltott lakáscélú jelzáloghitelei (korábban a 2018.01.01 előtti hitel esetében még szabad felhasználású is lehetett, a mostani rendeletben, azonban nem találok erre utalást). A bankok nagyon különbözőképpen ellenőrzik például a felújítást, van, akinek számlákat kell benyújtani a hitelösszegről, van akinél az értékbecslő, van akinél az ügyfél nyilatkozata elegendő, illetve ezek bármilyen kombinációja előfordul. Nemcsak különbözőképpen ellenőrzik, de nem is minden banknál van felújítási célra lakáshitel, többen csak szabad felhasználású hitelt kínálnak. Így sokat segíthet egy szakértő megtalálni a családok céljai között azt, amire lakáscélú jelzáloghitel igényelhető.
 


A fedezeti ingatlannal szemben milyen elvárások vannak?

A jelzáloghitel fedezete lakás, lakóház, tanya, vagy birtokközpont lehet a tulajdoni lap szerint. A jelzáloghitel fő fedezetében férj, feleség illetve élettársak együttes igénylése esetén mindkettőjüknek tulajdonosnak kell lennie, és együttesen minimum 50%-os tulajdonrésszel kell rendelkezniük. Ha több fedezet is be van vonva a hitelbe, akkor elég az egyik vonatkozásában megfelelni ennek a feltételnek.
 


Milyen megkötés van a hitel szereplőire vonatkozóan?

A jelzáloghitel adósa lehet, férj-feleség, illetve az élettársak, azonban a hitelnek nem lehet más adós szereplője. Tehát nem lehet jövedelmet erősítő adóstárs, vagy haszonélvezet miatt kötelezően bevonandó adóstárs. Zálogkötelezett (mely az ingatlan egyéb, nem adósként bevont tulajdonosa) szerepelhet az ügyletben. 


A hiteligénylés esetén minek kell megfelelni?

A banki hitelbírálatnál a legfontosabb a megfelelő összegű jövedelem, és a fedezet, számos egyéb alapfeltétel mellett. Sok esetben eltérnek a banki gyakorlatok. Csak egy példa: főleg várandósság ideje alatt nagyon eltérően veszik figyelembe az anyuka jövedelmét, van aki a 100%-ban fogadja el, van aki 70%-ban, de maximum a GYED maximumáig, van aki táppénzen lévő kismama jövedelmével egyáltalán nem számol, van aki figyelembe tudja venni. De szívesen segítek tájékozódni, hogy rövid idő alatt sikerüljön összehasonlítani a bankokat, kamatozás, szolgáltatások, bankszámlák, átfutási idő,
Egyéb fontos igénylési feltételek: Az igénylőknek az igénylés pillanatában egyazon címre kell bejelentve lenniük. Büntetlen előélet, köztartozás mentesség szükséges. Magyar állampolgárok igényelhetik, illetve akik a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők, harmadik országbeli bevándorolt, vagy letelepedett, menekült vagy oltalmazott

 

Milyen költségei vannak a kedvezmény igénylésének?

Alapvetően az igénylés és az előtörlesztés is ingyenes, díjmentes az igénylőnek. A bank semmilyen extra költséget nem számíthat fel, a fennálló tőketartozás a támogatás összegével le kell csökkenjen.

 

Mi szükséges az igényléshez?

Kormányhivatalba eredetibe kell benyújtani többek között az alábbi dokumentumokat: Személyes okmányok bemutatása, például a gyermekek részéről is szükséges az adókártya, mely újszülöttek esetén akár fél évvel később kerül kipostázásra, ilyenkor érdemes lehet személyesen kérni egy igazolást az adóazonosító jelről egy NAV kirendeltségben. Várandósgondozási kiskönyv, erkölcsi bizonyítványok, házassági, születési anyakönyvi kivonatok, élettársak esetén az együttélés teljes bizonyító erejű magánokirata, esetlegesen válási papírok. Hitelszerződés, igénylőlapok.

 
Mi az igénylés átfutási ideje?

Sajnos ezt nem tudom pontosan, de az alábbi a folyamat: igénylés benyújtása, ami átpostázásra kerül, erről döntenek vagy postai úton hiánypótlást kérnek, a döntést kipostázzák, majd véglegessé válik, ezt követően még a bankot is kiértesítik, majd neki is van 10 napja az előtörlesztésre. 


Mi történik, ha elutasítják az igénylést?

Röviden újra beadható. Az igénylésnek való megfelelést az igénylés pillanatában kell teljesíteni, így amennyiben például nincs mindkét félnek ingatlantulajdona az igénylés pillanatában, ezért elutasítják, attól amennyiben a bank hozzájárulásával tulajdonossá válik, azt követően ismételten beadható az igénylés. Persze nem lehet minden elutasítási okot korrigálni sajnos.

 

Konklúzió

Sok apró, de fontos részlet merül fel egy igénylés során, de alapvetően itt nincs egyedi mérlegelés, ha valaki mindennek megfelel, akkor megítélik részére a támogatást. Ezért érdemes lehet tudatosan készülni már a gyermekek születését megelőzően felvett jelzáloghitelek esetében is. Amennyiben komplexen szeretnéd átgondolni igényelhető támogatásokat és szeretnéd, ha a felvenni kívánt jelzáloghiteled megfelelne az elérhető kedvezményeknek, akkor keress meg nyugodtan, ingyenesen lebonyolítom a hiteligénylésed és támogatom szakértelmemmel a későbbi támogatás igényléseket, előtörlesztéseket.

2019 februárjában 7 családvédelmi lépést jelentettek be, ezek kapcsán már írtam a 3%-os kamattámogatott hitel használt lakásokra történő kiterjesztéséről, a falusi CSOK-ról most pedig a 10 milliós babaváró hitel (asszonyhitel, fiatal családosok kamatmentes hitele) került sorra. Bemutatom hogyan érhető el, hogy akár csak egy további gyermek születése esetén is 10 millió ingyenes támogatás váljon a 10 milliós kamatmentes hitelből. A babaváró hitel 10 millió forintos lehetőségének igényélése során is sok buktató lehet, és a fiatal családosok részére számos kedvezmény érhető el, így érdemes a család céljait egy pénzügyi szakértővel is átbeszélni a lehetőségeket. Írok arról, hogy mikor, hova, hogyan célszerű benyújtani az igénylést. Végül bemutatom a vonatkozó kormányrendelet legfontosabb igénylési felételeket is.

Legfőbb buktatók, avagy mennyivel könnyebb közvetítőn keresztül igényelni a babaváró hitelt:

 

  1. Igazítsuk a célokhoz: jellemzően egy ilyen 10 milliós kamatmentes hitel lehetősége – melyet 3 gyermek születésénél teljes mértékben el is enged a Kincstár – lehetőséget teremt az 5-10 éves tervek újragondolására is. Ilyenkor érdemes átgondolni az esetleges meglévő hiteleket és az igényelhető egyéb támogatásokat, hogy a fiatal családok céljaikat pénzügyi szempontból a legjobb konstrukciókkal érhessék el. Érdemes lehet ebből meglévő magas kamatozású hitelt visszafizetni, de gondolni érdemes például arra is, hogy a második gyermek születése esetén az esetleges 1 a harmadik születése esetén 4 milliós hitel előtörlesztésre jogosult a család, előre érdemes átgondolni, hogy milyen kamatozású hitelbe érdemes előtörleszteni szem előtt tartva, hogy a gyermek születésekor fenn kell álljon a jelzáloghitel.
  2. Időzítés: a rendelet 2019.07.01-ei hatályba lépését megelőzően is befogadja néhány bank a kérelmeket, ám hacsak nem sürget az idő például a baba várható születése miatt nem szabad elkapkodni a választást. A bankok elvárásai, és folyamatai még formálódóban vannak, és egyes pletykák szerint, akár extra jóváírási kedvezményt is ajánlhatnak egyes bankok, ha valaki náluk igényel. Tekintettel, arra, hogy kamatmentesen indul a hitel és véglegesen azzá is válik, 5 éven belül születendő első új gyermek esetén. Így aki tudja, hogy szeretne még legalább egy gyermeket és biológiai akadálya sincs, annak érdemes hamar felvenni a hitelt, hiszen bármibe fektetve hasznot hoz, kamatköltsége pedig nincs. Akinek csak a bankszámláján ülne az összeg, annak nem éri meg felvenni a céljai előtt, a 0,5%-os kezességvállalási díj miatt. És amennyiben valakinek még friss a kapcsolata, vagy még nem bizonyos arról, hogy születhet közös gyermekük, annak érdemesebb lehet még várni, hisz lesz 3 év az igénylésre. Akit elutasítanak, vagy nem kapja meg a maximális összeget (és nem is igényli meg az alacsonyabbat), az benyújthat későbbi időpontban, vagy más bankban újra az igénylést.
  3. A hitelkérelmet banknak kell benyújtani: A hitelképességet a bank bírálja el 10 nap alatt, de hogyan? Tekintettel a hitel jellegére, hogy nem kell hozzá ingatlan fedezet, ezért az előzetes banki egyeztetéseim alapján, várhatóan személyi kölcsönhöz hasonlóan fogják elbírálni a hiteleket. A személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek bírálata során számos bank különböző módon bírálja el az azonos jövedelmet. Egy utalással érkező határozatlan idejű alkalmazotti jövedelemnél még lényegében nincs különbség, de készítettem egy táblázatot a gyakori egyéb jövedelmekre elfogadására (és az még ezen belül is különböző bankok, eltérő mértékben fogadják el a jövedelmeket, és különböző időtávon vannak dokumentációs elvárásaik).
babaváró hitel
      1. Kényelem: egy átlagos jelzáloghitel felétel során az ügyfélnek hat alkalommal kell bemennie a bankfiókba, munkaidőben, mely általános esetben 6 sorszámot is jelent. Egyeztetés, iratbevitel, esetleges újra kalkuláció, hiánypótlás, szerződés aláírása. Közvetítő nélküli ügyintézés esetén mind munkaidőben kell történjen, és számos esetben mindkét igénylő fél jelen kell legyen. Ezzel szemben közvetítővel együttműködve rugalmasan, munkaidőn kívül is lehet egyeztetni, mentesít a papírok logisztikája alól, és közös érdek a jól előkészített hiánypótlásmentes folyamat. Emellett számos bank folyamatait be tudja mutatni egy közvetítő, így nem kell végig járni több bankot a hosszú távú célokhoz is legjobban illeszkedő bank kiválasztásának érdekében.
      2. Igénylés apró, de fontos részletei: 30 napnál nem régebbi TB jogviszony igazolás kell a bank részére, elképzelhető, hogy a rendelet július 1-ei hatályba lépése környékén megnövekszik a várakozási idő az igazolás ügyintézése kapcsán (mint ahogy ügyfeleim elmesélései alapján alig lehet időpontot kapni a házasságkötésre). Elvben a bank is kikérheti az igazolást az ügyfél kérésére, csak ennek még nagyon kérdéses az átfutási ideje, és ez kitolhatja akár a bírálti időt is. Így mindenki eldöntheti, hogy neki sürgős és maga igényli meg az igazolást – TIPP: Budapest és Pest megye nem csak a Teve utcában teheti ezt meg -, vagy ráér és felkéri erre a bankot. Az újszülöttek adókártyája esetenként csak fél éves korukban érkezik meg, pedig időkorlát van az igénylést követően is az okmányok bemutatására, ilyenkor a várakozás helyett személyen is kikérhető egy igazolás az adóazonosító jelről a NAV ügyfélszolgálatokon. Számos hasonló körülmény felmerülhet a jövedelmek igazolása és a teljes igénylési folyamat áttekintése kapcsán is, ebben is fontos hozzáadott értéke lehet egy jól megválasztott közvetítőnek.

     

    Mennyit ér ez a 10 millió forintos kamatmentes hitel lehetőség?

     

    Befektetve: Tekintettel arra, hogy a babaváró hitel szabad felhasználású, és fedezetet sem igényel, így annak is megéri igényelni (aki legalább egy gyermeket még szeretne, és) aki nem szeretné felhasználni ezt az összeget azonnal, hanem akár állampapírba, akár ingatlanba fekteti. Nehéz az ingatlanbefektetések hozamát megbecsülni, írtam róla én is, a Portfólió is mostanában, de a prémium állampapírok hozama is rendkívül vonzó lehet.

    Ha 20 évre vesz fel valaki 10 millió forintot és csak az éves 0,5%-os költséget kell fizetnie, akkor annak a havi törlesztője közel 44 ezer forint. Ha a 10 millió forintot befektetve 5,26%-os hozamot el tud valaki érni, akkor kitermelte a törlesztőrészletet. Tehát, amennyiben valaki 5,2%-os hozamot elér a babaváró hitel befektetésével, akkor lényegében ingyen kap 10 milliót. Megfelelően befektetve, tehát akár csak egy további gyermek születése esetén is adható a gyermeknek 20 év múlva egy 10 milliós életkezdési támogatás.

     

    Meglévő hitelt kiváltva: Egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, 4%-os hitelkamatú hitelre, több, mint 14,5 millió forintot kellene visszafizetni, havi 60 598 forintos részletekben, míg ugyanilyen időtávon a babaváró hitel visszafizetésére és a garanciavállalás díjára kicsivel több, mint 10,5 forintot kell várhatóan visszafizetni, ami 4 millió forinttal alacsonyabb és havonta közel 17 ezer forint megtakarítást jelent. A lenti táblázat megmutatja, hogy más kamatszintek mellett hogyan alakulnának az imént bemutatott számok.

babaváró hitel

A babaváró hitel feltételei a 2019.03.12-én megjelent Magyar Közlöny alapján:

 

2019.07.01-től 2022.12.31-ig köthető kölcsönszerződés, akár már 12 hetes meglévő magzat is újonnan születendő gyermeknek számít.

A kölcsön összege maximum 10 millió forint lehet, futamideje maximum 20 év, törlesztőrészlete pedig nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.

A hitel díja, a fennálló tartozásnak a 0,5%-a, melyet a pénzintézet a havi törlesztővel egyidejűleg szed be, így ne lepődjön meg senki, ha a banki ajánlatban a havi törlesztő nem lesz azonos az összes tartozás futamidővel elosztott értékével.

Kedvezmények: már a gyermek 12 hetes magzati korától szüneteltethető a törlesztés 3 évig, a bank részére benyújtott szüneteltetési kérvény benyújtásának pillanatától számíthatóan.

A feleségnek 18 évesnek el kell múlnia és még nem töltheti be a 41 évet, kell magyarországi címe legyen a házaspárnak, legalább az egyik félnek 3 éves TB jogviszonya kell legyen.

Büntetlen előítélet és köztartozás mentesség, KHR tartozás mentesség alapfeltétel.

Amennyiben legalább egy gyermeket nevelnek, akkor legalább az egyik félnek első házasságában kell élnie (az özvegyülés speciláis eset).

A hitel kamatmentesen indul, és amennyiben az igénylést követően 5 éven belül megszületik az első gyermek, akkor véglegesen kamatmentes is marad.

Támogatások: a hitelfelvételt követően születendő második gyermek világrajövetelével kérhető a fennálló tartozás harmadának elengedése, a hasonlóan született harmadik gyermek érkezésekor pedig a teljes fennálló tartozást elengedi a Kincstár.

Számos okból megszűnhet a kamattámogatás, – például nem születik meg 5 éven belül legalább egy gyermek, mindkét igénylőnek megszűnik a magyarországi címe, házasság felbomlik – ilyen esetben az elmúlt 3 hónap átlagában számított 5 éves állampapírhozamok 130%-kal növelt értékének 3%-kal növelt értékének megfelelő büntetőkamat fizetendő.

Konklúzió

 

10 millió forint hitel felvétele általában komolyabb pénzügyi döntés, és ez a kamattámogatott hitel kedvező lehetőség. Érdemes szakértővel (a pénzügyi közvetítők az ügyfél részére díjmentesen dolgoznak) egyeztetni, hogy a megálmodott célokat sikerüljön pénzügyileg is a legjobb döntések mellet elérni és biztonságos, gördülékeny, kényelmes folyamat legyen az hitelfelvétel.

A tartalom 2019.06.13-án készült, a rendelet alkalmazásának pontos részletei folyamatosan derülnek ki. Ügyfél visszajelzéseim alapján a TB jogviszony igazolást még nem tud kiadni a hatóság 3 évre (ezt nekem 2019.06.17-én mondták), illetve a bejegyzésben említett bank még nem tudott elindulni a kérelmek előzetes szűrésével/befogadásával mert még nem kaptak minden bírálati kérdéükre pontos választ (ez 2019.06.17-ei információ).

Sok vita bontakozik ki a falusi CSOK hasznosságáról, nézzük meg a támogatott családoknak mekkora lehet a támogatás valódi értéke.

 

A falusi CSOK részletei

A falusi CSOK 2019.05.13-án a Magyar Közlönyben megjelenő részleteiről már sok helyen lehetett olvasni. 2010-es adatok szerint a lakósság több, mint harmada (3 131 707 fő) él 5 000 fő alatti településen. Összesen 2875 darab 5 000 fő alatti település van hazánkban és a végleges támogatotti listába ezek közel 87%-a 2486 település került btte. 2019.07.01-től 2022.06.30-ig igényelhető a falusi CSOK. A teljes támogatás (egy gyermek esetén 600 ezer, 2 gyermeknél 2,6 millió, 3 gyermek esetében 10 forint) fele vásárlásra, másik fele a meglévő, vagy a frissen vásárolt lakás vásárlásra, bővítésére, korszerűsítésére fordítható. A támogatott hitel (3%-os kamatozású) a már megszokott összeg felének mértékéig felvehető még az ingatlan értékének növelésére 2 gyermek esetében 5 millió, 3 gyermek esetében 7,5 millió forint igényelhető végig fix 3%-os kamat mellett. Ezen túlmenően számos fontos részlet jelent meg a rendeletben, azonban egy másik kérdést szeretnék megválaszolni most:

Mennyit ér a 10 milliós falusi CSOK?

Többféle megközelítés létezik a támogatás pénzügyi értékére:

1. Mennyit ér a 10 millió forint támogatás, ha állampapírba fektetnénk 10-20-30 évre?

falusi CSOK

Ez a módszertan azt feltételezi, hogy már rendelkezésre áll valakinek a 10 millió forint és azt állampapírba fekteti, ilyen esetben az idő forintosíthatóan a tőketulajdonos számára teremt értéket. 10 évnyi befektetés után 4,95%-os kamat mellett több, mint 16 millió forint lesz a befektetés értéke nominálértéken, de 30 év után már 42,6 millió forint lesz az értékpapírszámlán, ha a kamatok is mindig újra befektetésre kerülnek.

2. Mekkora kamatot kellene rá fizetni, ha 10-20-30 év alatt lenne visszafizetve?

falusi CSOK

A 10 millió forint értéke egészen más, ha úgy tekintünk rá, hogy mennyibe kerülne, ha hitelből kellene finanszírozni ezt az összeget. Egy 10-15 éves kamatperióduson a mostani kamatkörnyezetben elérhető 4,2%-os kamat mellett 10 év alatt közel 12,3 millió forintot, míg 30 év alatt 17,6 millió forintot kellene visszafizetni egy 10 millió forintos hitel törlesztőrészleteire. És ezek a számítások még nem vették figyelembe az előző befektetésnél számszerűsített időértéket, tehát azt hogy, ha a havi törlesztőket és azok kamatait állampapírba fektetnénk, akkor azoknak mennyi lenne a kamatokon elért értéknövekménye.

Konklúzió – A falusi CSOK értéke

A falusi CSOK alternatívákkal összevetve pénzügyi értelemben sokkal többet ér mint 10 millió forint, 12-től, akár 42 millió forintot is jelenthet egy családnak. Emellett számos forintokban nem mérhető előnye van, egy stabil, tehermentes otthonban nem kell albérletre és hiteltörlesztőre fizetni, így több szabadideje marad a gyermekeiket nevelő szülőknek, vagy többet tudnak félre tenni a jövőre, ennek eredményeképp még az is lehet, hogy kiegyensúlyozottabb lesz a kapcsolatuk. Amennyiben valóban közelebb költöznek a fiatal családosok a szüleikhez, így a nagyszülők is közelebb lesznek az unokáikhoz, melynek szintén számos nem mérhető haszna van. Persze biztosan van, ahol nem ér el társadalmi változást a támogatás, és valószínű, hogy a nagyobb méretű házak értékét meg fogja emelni a támogatott 2 486 településen az intézkedés, ami nehezebb helyzetbe hozza a nem támogatott réteget. Szeretnék olyan társadalomban élni, ahol ezeknek a támogatásoknak a valós társadalmi hatását visszamérnék statisztikusok, ökonométerek, közgazdások, hogy legalább a jövőben meg lehessen korrekt módon ítélni az intézkedések valódi hasznát.