Tag Archive for: államkötvény

A 2008-as gazdasági válságot az egyetem falai között tapasztaltam meg, egy kedves előadó azt mondta: „Ne csüggedjünk, válság idején a nagyobb vagyonú emberek veszítenek többet, a társadalmi különbségek pedig csökkennek. Így a frissen végző egyetemisták relatív pozíciója javul”. De mit tehetnek a vagyonosok a mostani válságban, hogy minimalizálják a veszteségüket? Különösen mit tehetünk az ingatlanvagyonnal, amit nehéz mobilizálni, hisz sok esetben az életterünk?

Van megoldás, bármilyen furcsán is hangzik: hitelt kell felvenni az ingatlanra.

Lent bemutatom, hogy 6,39%-8,34%-os kamatokon a legtöbb helyzetet meg tudunk finanszírozni. De a kulcskérdés, hogy mibe fektessük az így felvett összeget? A jelenlegi lakossági állampapír kamatok államilag támogatottak. Rendkívüli (és valószínűleg rövid ideig fennálló) helyzet, hogy a megtakarítások hozamai 7-9 százalékponttal meghaladják a hitelek kamatait. Az inflációkövető állampapír jövő évi várható hozama 15,5% körül lesz, és a 2023-as várakozások se sokkal jobbak, így a folyamatos áremelkedésnek valami „hasznát” is lehet venni.

Hogyan lehet több havi fizetést megkeresni évente hitelből  történő állampapírba fektetéssel?

10 millió forint hitelfelvételének a kamatköltsége 7%-os kamat mellett havi 58 300 forint, 10 millió forint 15,5%-os hozam mellett havi 129 166 forintot hoz, így a havi nyereség több, mint 70 000 forint. Éves szinten 10 millió forintonként kicsit több, mint 850 000 forint. 10 millió forint felvételéhez, 10 éves időtávra, nagyjából 232 000 forintos jövedelmet szükséges igazolni a banknak. 850 000 osztva 232 000-rel ez 3,7 hónap. Ha a hitel kamata 8%, és a betéti hozam csak 12,72%, akkor jön ki kettő havi jövedelemre a különbség. Mert akkor „csak” 485 000 forint a nyereség 10 millió forint befektetésre . Ha valaki 40 millió hitelt vesz fel 8,29%-os kamaton és azt befekteti átlagosan 14%-os hozamon, akkor 2 év múlva a nettó kamat nyeresége 8,3 millió forint, 3 év alatt pedig 13,1 millió. Ebből az összegből bőven ki lehet gazdálkodni, a hitelfelvétel és az állampapír visszaváltási díját is.

Mik a hitelfelvétel és állampapír befektetési kombináció legnagyobb előnyei?

A kombináció első összetevője – ingatlanfedezetes hitel

Arról már korábban írtam, hogy ki hitelképes, és milyen szempontokat vesznek figyelembe a bankok.

A hitelnek kell legyen egy célja, az ingatlanfedezetű hitelek kamata, akkor a legkedvezőbb, ha lakáscélhoz kötődik. A lenti táblázatból látszódik, hogy még van 9% alatti kamat szabad felhasználású hitelek esetében is.

A kombináció második összetevője – Állampapír befektetés

A kombináció bármilyen befektetési lehetőséggel működne, ami a fenti hitelkamatnál nagyobb. Azonban most a tankönyvek szerint legbiztonságosabb befektetési lehetőséget vesszem alapul ezek pedig az állampapírok. A Diszkont Kincstárjegyek és az infláció követő prémium állampapírokról is írtam ebben a korábbi cikkemben, illetve a hivatkozott cikkben az államcsődről is írtam egy bekezdést. Milyen hozammal érdemes számolni? Mai ismereteink szerint a 2029/J sorozatú prémium állampapír hozamai: 2022-ben fixen 11,75%, 2023-ban a 2022-es infláció – 14% középérték– plusz 1,5%-os prémium mellett várhatóan 15,5%. 2024-ben pedig az MNB inflációs várakozásának középértéke és prémium alapján 13,75%. Véleményem szerint előfordulhat, a hivatalos inflációs várakozás még mindig túlzottan optimista. Mert még mindig nehéz belátni a jelenlegi politikai, gazdasági, egészségügyi helyzetének az inflációs folyamatra gyakorolt valamennyi hatását. Érdemes egymás mellé tenni, akár csak a 2022. júniusi és szeptemberi inflációs jelentést. Júniusban 2023-ra az inflációs várakozás 6,8-9,2% volt. Ugyanez az érték szeptemberben már 11,5-14%, pedig már az ukrán konfliktus 2022.02.24-én kitört.

 

Konklúzió

Az idei évben azt tanultam meg, hogy a híreket nem csak átpörgetni kell, hanem olvasni a sorok között, alaposan átgondolni az események saját életünkre való kihatását és felismerni a veszélyeket, lehetőségeket. Én nehezen tudnék a nyersanyag árváltozások alakulásáról tippeket adni. De a szakterületemen a finanszírozás területén a jelenlegi helyzetben kirajzolódott a cikkben leírt lehetőség. Rendkívüli és várhatóan rövid ideig fennálló helyzet, állt elő, mert a bankok késleltetik a hitelkamatok emelését, az állam pedig támogatja a lakossági állampapír befektetéseket. Számos előnye van, a hitelfelvétellel egyidejű befektetésnek. A nehezen mozgatható ingatlanvagyon, a hitelképesek számára mobilizálható, így meg tudja védeni legalább részben ezt a vagyontárgyat az elinflálódástól. A pozíció bezárható, ha a kamatkörnyezet változik, a legjobb konstrukcióban 30 000 forintért végtörleszthető a hitel. Ha viszont a válság fordulópontján szembejönnek „kihagyhatatlan ajánlatok”, akkor lesz likviditás. A megteremtett likviditás, akár kisebb, részben nem várt élethelyzetekben is átsegít a nehezén. Nem ajánlom a konstrukciót azoknak, akik: tartanak a hitelfelvételtől, az ingatlanuk elzálogosításától, akik nem hitelképesek, akik aggódnak, hogy jövedelem nélkül maradnak a válság miatt. De, aki nyitott és megismerné a konstrukció többi részletét, személyre szabott tájékoztatást, és díjmentes támogatást szeretne a hitelfelvételi folyamatban, az keressen bizalommal.

Sokan kérdezik, hogy akár lakásvásárlás, autóvásárlás, vagy egyéb tervezett nagyobb összegű kiadás előtt mibe fektessék a pénzüket rövid távra. Tekintettel arra, hogy hitelközvetítéssel foglalkozom, nincs pénzügyi érdekeltségem a megtakarítások kezelésénél, de egy hitelfelvétel előtt mindig átfogóan tekintjük át a személy, család pénzügyi helyzetét. Korábban kicsit nehéz volt erre az élethelyzetre igazán frappáns választ adni, hiszen a bankbetétek sok esetben méltatlanul alacsony kamatot fizettek, és még ki kell fizetni a tranzakciós illetéket és a kamatadót is. Ugyan napi szinten változnak, de azért a Diszkont kincstárjegy 10.04-ei kamatszintjei is meggyőzőek: 11,25-12,95% közötti hozamot lehetett elérni (lásd lenti táblázat), ha valaki éven belül fektet állampapírba. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 10 millió forintért Diszkont kincstárjegy papírokat vásárol, akkor 11 137 833 forintja lesz 323 nap alatt (éves 12,95%-os kamat) és 10 420 433 forintja lesz 2022.02.22-én (éves szinten 11,25%-os hozam).

 

Befektessük-e az önerőt állampapírba?

Ingatlan vásárlás, de akár még építkezés esetén is felmerül, hogy akár néhány hónapra, de új építésű ingatlan esetében akár éves időtávon, mibe fektessék az önrészt. Meg kell találni az arany középutat az átadott foglaló kapcsán különösen új építésű ingatlan vásárlás esetében. Egyrészt a foglaló duplán jár vissza, ha az eladó elállna. Ez önmagában arra ösztönözne, hogy a jelenlegi emelkedő építési költségek mellett, magas foglalót tegyünk le, nehogy elálljon az építtető és másnak drágábban eladja mire elkészül. Másrészt egy új építésű ingatlan esetében, ha a kivitelező csődbe megy – például a kereszttartozások miatt egy jól prosperáló cég is veszélybe kerülhet – akkor viszont sok esetben nem, vagy csak kis részben sikerül visszakapni az átadott összeget. Hiszen a teljes pénzügyi rendezésig a generálkivitelező nevén van az ingatlan. És ugye a vételár nem függ attól, hogy mikor lesznek átadva az összegek. Pedig a fenti számításból jól látszódik, hogy milliókat is jelenthetnek az időközben „elvesztegetett” kamatok. Természetesen egy adásvétel soktényezős alkudozási folyamat, és egy építkezés esetében  többet lehet spórolni áremelés előtt megvásárolni az anyagokat, mint keresni a kamatokkal, ezért inkább egy táblázatot készítek, hogy milyen összeg és időtáv esetén mekkora Diszkont kincstárjegy kamattal lehet számolni:

 

A Diszkont kincstárjegy néhány alapvető tulajdonsága:

  1. Éven belüli lejáratú.
  2. Lejárat előtt is eladható (2022.10.03-án próbáltam egy összeget idő előtt visszaváltani, arra is kifizette az Államkincstár az időarányos kamatot). De lejáratkor fizeti biztosan a megvásárláskor előirányzott kamatot.
  3. Kamatadómentes, és államkincstári számláról a felszabadult összeg transzferálása is tranzakciós díj mentes.
  4. A hozamot fordított logika alapján számítják, a lejáratkor kifizetett összeg (névérték) 100%, vásárláskor pedig névérték alatt példaképpen az éves lejáratú (323 napos) papír esetében 89,61%-on lehet venni. Így megvásárlásakor visszafelé kell gondolkodni.
  5. 10 000 forintos címletekben vásárolható.

Diszkont kincstárjegyet, vagy az inflációkövető prémium állampapírt éri meg venni?

Hosszabb távú 5-7 éves befektetési időtávon a jelen inflációval terhelt időszakban kecsegtető lehetőséget kínál a lakosság részére elérhető prémium magyar euró -és forint alapú állampapír. Ennek a terméknek nem mennék bele a részleteibe, azonban azt kiemelném, hogy mindig az előző éves infláció alapján számol kamatot, azonban újításként a 2027/J és a 2029/I sorozat első éves kamata nem a 2020-as 5,1%-os infláció alapján kerül meghatározásra, hanem 11,2%. A kamatprémium az 5 éves papír esetében 0,75% a 7 éves papír esetében 1,5%. Jelen ismereteink szerint a hosszabb lejáratú állampapírok is visszaválthatóak a lejárat előtt is. Így akár rövid távra is érdemes lehet hosszabb lejáratú értékpapírt venni pénzügyi szempontból. Korábban még a MÁP Pluszról írtam, de a mostani inflációs környezetben már egyértelműen van annál jobb választás. Amikor azonban valaki a több éves megtakarítása befektetéséről dönt, akkor leginkább az államcsőd kérdése merül fel. A választás azon múlik, hogy ki-mit gondol ennek esélyéről.

 

Mennyi az esélye az államcsődnek? Akkor mi történne?

Alapvetően jelen pillanatban nem ismert olyan makrogazdasági tényező, ami miatt jelentős csődkockázatot árazna a piac. Az ország csődkockázati felára (CDS felár) az elmúlt 15 éves csúcsának (5 éves USD CDS 2012.01.05-én 735 bázispont volt) jelenleg a harmadát sem éri el. Azonban sok ember aggódik, mert sok minden változásban van, törékenyek és egymásra épülnek a gazdaságok, cégek, családok. Ezért is könnyebb állást foglalni a rövid lejáratú Diszkont kincstárjegyek mellett, mert rövidebb időtávon kisebb az államcsőd valószínűsége. Illetve egy csőd felé tartó folyamatban is inkább elképzelhető, hogy korlátozzák, drágítják a hosszabb eredeti futamidejű állampapírok visszaváltását. Vélhetően mindent meg fognak tenni a lejáró állományok vissza fizetéséért. Így a Diszkont kincstárjegyek visszafizetése némileg biztonságosabb. Például a PMÁP visszaváltási díja volt már 2%, most ismereteim szerint 1%, de változhat az is, hogy mekkora összeg visszaváltására vállal kötelezettséget a Kincstár –jelenleg 50 millió forint-. Az egyéb forgalmazók esetében – mint például a bankok – a díjak is magasabbak és még ekkora összeg visszaváltására sincs garancia. De normál időszakban másodpiaca is van az állampapíroknak, így nem csak az állam részére adható el. Emellett azt is el kell mondani, hogy a magyar lakosság birtokolja az állampapírok negyedét, mely nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas arány, így különösen érdeke a Magyar Államnak óvni ezt a kapcsolatot.

 

Hogyan nyitottam meg a kincstári értékpapírszámlámat?

Előzetesen regisztráltam az államkincstári számla igényemet az alábbi oldalon. Majd időpontot foglaltam a személyes megjelenésre. Itt mindenben segítettek, ami fogalmat nem értettem, családtaggal együtt nyitottunk, tudtunk egymásnak meghatalmazást adni, különböző rendszerek kezelésére. Mondtak egy telefonszámot, hogy hol lehet állományadatokról érdeklődni.

A másik út, ha ügyfélkapus hitelesítéssel a személyes jelenlétet elkerülve kíván valaki számlát nyitni. Ilyenkor pontosan érteni, kell, hogy mi mit jelent. Itt található egy leírás a folyamatról és segédletek.

 

Összefoglalás

A jelenlegi rendkívüli inflációs környezetben sokat hallani, hogy nem szabad bankbetétben és otthon készpénzként tartani a megtakarításainkat, mert elértéktelenedik. Azonban az nem szokványos, hogy néhány hónap alatt is jelentős hozamot lehet elérni. A cikk célja az volt, hogy egészen a hogyan szintig lebontva bemutassa rövid távra hogyan érdemes befektetni az akár időszakosan rendelkezésre álló kisebb-nagyobb összegeket. Ez a módszer még kis összegű megtakarításra is tökéletet, ha havi lekötést választunk. Lejáratkor lehet kicsit mellé tenni és újra lekötni. De igazán látványos hozamokat nagyobb összeg, akár néhány hónapos megtakarítása esetén lehet elérni.

A jelenlegi inflációs, és változó gazdasági környezetben számos kérdés merül fel abban, aki azon gondolkodik mennyire jó dolog az ingatlanbefektetés. Mekkorák lesznek a hitelkamatok? Hogyan változnak az ingatlanárak? Mennyi önerőt fektessek ingatlanba? Gyűjtsek még tovább? Megpróbálok többek között ezekre is megalapozott választ adni a lenti cikkben.

 

Az inflációs nyomás miatt a kamatok további jelentős emelkedése várható.

Ha egy szemléletes ábrát kellene választani, az az amerikai inflációs adatsor lenne. Számos tényező van, amely nemzetközi szinten is az árak emelkedését támogatja, mint például:

  1. Az üzemanyag és a nyersanyagok árának emelkedése.
  2. A COVID alatt felhalmozott veszteségek kompenzálása áremeléssel.
  3. Szűkülő kínálat, az ellátási lánc problémák, leállások, és régiósan a háború miatt.
  4. Az elmúlt évtizedek globalizálódó gazdasága, a bizonytalanságok miatt ellentétesen fog lezajlani az elkövetkező években, mely kisebb mértékben, de hosszabb távon árfelhajtó hatású.

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220610/megerkezett-a-fontos-amerikai-inflacios-adat-549961

 

Magyarország eddig is jelentős kamatemelésekre kényszerült, de eddig a „nagy” országok, Amerika, Németország nem emelte érdemben, tendenciózusan az irányadó kamatát. Mára azonban egyértelművé vált, hogy a nagyobb piaci szereplőknek is emelnie kell, hogy megfékezzék az inflációt. Tekintettel arra, hogy mi hozzájuk képest kell jobb befektetési alternatívát kínáljunk, így egyértelmű, nekünk is továbbra is emelnünk kell az irányadó kamatokon. Az egyhetes betét- és az alapkamat emelésének hatására a hitelkamatok is tovább fognak emelkedni.

Mekkora hitelkamat várható?

Az infláció várhatóan 2022. második felében éri el a csúcsát. Amennyiben nem terjed tovább az Ukrán háború és kiegyezik Magyarország az Európai Unióval úgy is két számjegyű állampapír, és hitelkamatok várhatóak. Ez azt jelenti, hogy további 3-6%-kal is emelkedhetnek a hitelkamatok.

 

Tippek dinamikusan emelkedő hitelkamat és inflációs környezetben:

 

Aki hitelből vásárol, annak érdemes gyorsan lépnie, mert a kamat emelkedése miatt az ingatlanok értékének csökkenésénél nagyobb arányban növekszik az összes visszafizetendő összeg:

A fenti ábra értelmében, ha valaki az ingatlan értékének 40%-ig vesz fel hitelt 20 év futamidőre, akkor ha csak 3%-kal kényszerül magasabb kamaton felvenni, akkor is 18,%-kal magasabb az összeg hitelköltsége az ingatlan arányában. Tehát 20 éves futamidejű hitelek esetében 10-50%-os ingatlanár csökkenést kompenzál 3-4%-os hitelkamat emelkedés, így hitelfelvétel esetében nem érdemes halogatni a vásárlást. Az ingatlanok várhatóan nominál értéken (a tényleges eladási ár) nem fognak csökkenni, ezért aki kivár és hitelből vásárol ingatlant, az a magasabb kamatok miatt a hitel összes visszafizetendőjén többet veszít, mintha most lépett volna.

 

Tekintettel arra, hogy állampapír hozam alattiak a hitelkamatok. Így jobban megéri részben hitelből venni ingatlant és állampapírba fektetni, mint tisztán készpénzből vásárolni.

Sok szó esik a jelenlegi inflációs környezetben az infláció követő állampapírról, és véleményem szerint is vetekszik, mind a forint, mind az euró alapú prémium állampapír a legjobb befektetési lehetőség címért, amennyiben valaki nem zárkózik el ettől a befektetési formától. Azonban ennél egy vélhetően kisebb összegű, de teljesen egyértelmű arbitrázs (kockázat nélküli biztos hozam, annyiban nem pontos a kifejezés használata, hogy jelen példában állampapírba fektetünk, mely mindig hordozza az államcsőd valószínűségét) lehetőség van a piacon, akkor is, ha „normál” 5 éves állampapírba fektetünk, az akk.hu-n ennek éves hozama 8,27%. Nézzük meg, hogy a hitelköltségen felül mekkora hozamot lehet elérni, ha készpénz helyett hitelfelvétellel történik az ingatlanvásárlás, és egyidejűleg állampapírba fektetünk. 10 millió forint 3 927 ezer forint hozamot hoz 5 év alatt, ha évente, a hitel költsége a most elérhető egyik legjobb hitelkamat mellett 3 927 ezer forint, tehát 950 ezer forintot befektetésarányosan 9,5% az 5 évre jutó extra hozam

A jelzáloghitelek elő- és végtörleszthetőek maximum 2%-os díj ellenében, ennek értelmében akár bankon kívül akár bankon kiváltható kedvezőbb feltételek esetén a lakáshitel.

A 2009 CLXII. évi törvény értelmében jelzáloghitelek elő- illetve végtörlesztési díja nem lehet magasabb, mint az előtörlesztett összeg 2%-a. Minősített Fogyasztóbarát Hitelek esetében ez maximum 1%. Így, ha az aktuális hitelnyújtó bank nem kínálna kedvező ajánlatot a hitel bankon belüli aktuális kamaton történő refinanszírozására, akkor milliónként 10-20 ezer forintért ki lehet váltani másik bankban a hitelt.

 

Aki egyébként is tervez ingatlan vásárolni, annak nem érdemes halogatnia az alábbi esetekben:

    1. Ha néhány éven belül aktuális a cél. Nézzük meg az állampapírok hozamát most és 1,5 éve. Teljesen átrendeződött, jellemzően a hosszabb távú kamatok magasabbak szoktak lenni, hiszen hosszabb idő alatt nagyobb a bizonytalanság. Így is volt ez egy évvel ezelőtt, de mára a legmagasabb állampapír kamat az 5 éves. Ennek fényében a piac jelenlegi várakozása alapján a jelenlegi gazdasági krízisből várhatóan 5 év múlva kezdünk érdemben kilábalni.

    1. Aki arra számít, hogy az ingatlanok ára jelentősen csökkeni fog. Amennyiben nem terjed tovább az Ukrajnai háború és megegyezés születik az Európai Uniós forrásokról, akkor nem várható érdemi (nominális, ténylegesen az ingatlanért fizetett) ingatlan árcsökkenés. Az ingatlanok ára leginkább a munkaerőpiaccal korrelál (mozog együtt), mely jövője kapcsán az MNB rendkívül optimista, infláció felett növekvő béreket és a foglalkoztatottság növekedését várja. Válságok esetében se volt éves szinten kiugróan magas árcsökkenés, csak akkor van gond, ha tartós.
    2. Sokan mondogatják, hogy gyűjtenek még önerőt, hogy ne kelljen annyi hitelt felvenni. Sajnos, ha a hitelek kamat emelkedik, az a fentiek értelmében „elviszi” a magasabb törlesztő kedvező hatását.
    3. Támogatásokat venne fel. A jelenlegi ingatlancélra használható családtámogatási intézkedések – CSOK, CSOK hitel, ÁFA, Illetékmentesség, Babaváró hitel, otthonfelújítási támogatás, lakáshitel előtörlesztés, most aktuálisan kimerült Zöld hitel – kiugróan széleskörűek és bőkezűek, és sajnos a kamatok emelkedése miatt a már meglévő támogatások költségvetési terhe is egyre magasabb lesz. Így van esély rá, hogy ezek köre változik, vagy az igénylési feltételek szigorodnak.
    4. Támogatásokat venne fel. A jelenlegi ingatlancélra használható családtámogatási intézkedések – CSOK, CSOK hitel, ÁFA, Illetékmentesség, Babaváró hitel, otthonfelújítási támogatás, lakáshitel előtörlesztés, most aktuálisan kimerült Zöld hitel – kiugróan széleskörűek és bőkezűek, és sajnos a kamatok emelkedése miatt a már meglévő támogatások költségvetési terhe is egyre magasabb lesz. Így van esély rá, hogy ezek köre változik, vagy az igénylési feltételek szigorodnak.
    5. Hitelképesség nem szikla szilárd. Minél tovább emelkednek a kamatok, annál több hitelnek lesz kamatfordulója és emelkedik meg a havi törlesztő részlete. Amennyiben csökken a hitelek visszafizetési hajlandósága úgy drágulnak a hitelek és/vagy szigorodnak a hitel nyújtásának feltételei. De például a KATA átszabása is okozhatja a KATA jövedelemmel rendelkezők hitelképességének romlását. Általában bizonytalanabb környezetben a bankok szigorítanak kamat, illetve bírálati rendszerükön.

Mit ne tegyünk a jelen környezetben sem:

    1. Ne vegyünk saját részre olyan ingatlant, amit 5-10 éven túl tudunk csak visszafizetni. A helyett hogy a mostani környezetben túl nagyon ugranánk előre, érdemesebb lehet inkább kisebb ingatlant venni és bérbe adni, majd azt eladva elérni a nagyobb célt.
    2. Ne vegyünk rossz helyen, kompromisszumos ingatlant csak azért mert olcsó. Hiszen az ingatlan legfontosabb értéke a lokáció.

 

Összefoglalás: A cikk célja a hitelközvetítői prakszisom során felmerülő legfontosabb kérdések csokorba szedése. Minden állítás egy feltételrendszer esetén igaz. Könnyen lehet a mostani gyakran változó környezetben, hogy egy előre nem látott változás felülírja ezek érvényességét. Azonban közgazdasági szemmel rendkívüli, hogy a hitelkamatok az infláció és az állampapír hozamok alatt vannak ezt pénzügyi szempontból érdemes kihasználni.

Történelmi lehetőség áll azok előtt, akik mostanában terveznek ingatlant venni, vagy felújítani. 10 millió forintra vetítve 700 ezer és 1,2 millió forint közötti extra nyereség érhető el, hitelkockázat nélkül, 5 év alatt. Ehhez egyszerűen készpénzes finanszírozás helyett, legalább részben hitelt kell felvenni és a megmaradt összeget június 3-án induló Magyar Állampapír Pluszba (MÁP Plusz) kell fektetni (persze más állampapír is lehet, de most ezzel számoltam).

 

Sokféle motivációból vásárolnak az emberek ingatlant, első otthon, méret problémák, hosszú távú befektetés, családi ingatlanviszonyok rendezése, illetve egyéb ingatlancélok, mint a halasztott felújítás, bővítés, korszerűsítés, és még számos élethelyzet indokolja (a mostani árak mellett is!) a jelzáloghitel felvétel aktualitását. Sok embernek eszébe se jut ilyen helyzetben hitelt felvenni a céljai megvalósításához, ami normális kamatkörnyezetben akár indokolható lehet pénzügyileg is, de ez most nem az a kamatkörnyezet. Sokszor az eladósodástól való félelem van a hátterében, viszont a fent vázolt esetben bármikor végtörleszthető a hitel.

Kockázat nélküli biztos nyereség, azaz arbitrázs van a piacon

Napjainkban történelmi kamatkörnyezet van, vagy azt is mondhatnánk a magyar lakosság részére egy piaci arbitrázs helyzet állt elő. Az új MÁP Plusz 5 éves átlagos kamata (kamatadó mentesen, esetenkénti ingyenes visszaváltási lehetőség mellett) 4,95%, amíg a legjobb feltételekkel kínált 3 havi kamatperiódusú lakásvásárlási hitelek kamata 1,91%, az évesé 2,76%, míg a legjobb 5 éves kamatperiódusú lakáshitel kamata 3,4%. 10 millió forint éves átlagos kamata az 5 év alatt MÁP Plusz esetén 495 000 forint a míg ugyanennyi hitel kamata éves szinten 191 000 forinttól 340 000 forintig terjed az előbbi kamatszinteken. Ha ezek különbségét 5 évre vetítjük könnyen kiszámolható, hogy miért éri meg. Nem kérdés, hogy bármilyen ingatlancél (vásárlás, felújítás, családi tulajdonviszonyok rendezése, építés, bővítés, stb.) esetén kamatkockázat nélkül is biztos hozamot lehet elérni, továbbra is állítom, amit már sokszor írtam, hogy a hitelképesség forintosítható érték.

Nagyobb hitelösszeg esetén nagyobb a nyereség, de tökéletes eszköz a biztonsági tartalék kérdésére is. Sokszor merül fel a kérdés ingatlanvásárlás esetén is, hogy mennyi önerőt használjanak fel, mennyi hitelt vegyenek fel, és ennek eredőjeként, mekkora likvid(álható), vésztartalékot hagyjanak meg, az előre nem látható kiadásokra. Tekintettel arra, hogy az állam a MÁP Plusz papírokat akár 100%-os áron visszavásárolja (az éves kamatfizetések alkalmával, 5 munkanapos ablakokban 100%-on, egyébként pedig a névérték 99,75%-án, amennyiben az Állam fizetőképes marad), így pénzügyileg nyereséges módon képezhető likviditási taralék lakáscél esetén, több hitelfelvétel, és a megcélzott 3-6 hónapnyi megélhetési tartalék állampapírba fektetésével.

Egyébként felmerül a kérdés, miért alakulhat ki ilyen arbitrázshelyzet a pénzpiacon. Sokan emlékeznek még, hogy a rendszerváltás után milyen busás haszonnal hozták be külföldről az autókat, és számos más árucikket, amik itthon szinte végtelen kereslettel találkoztak. Az is egy vissza nem térő helyzet volt. A pénzpiacokon is voltak arbitrázslehetőségek a digitalizáció kora előtt például országok között szállították a papír alapú értékpapírokat a jegyzési különbségből fakadó haszon reményében. Most azonban néhány lakossági állampapír extra állami kamattámogatás mellett érhető el (mert célként lett kitűzve, hogy a magyar államadóság minél nagyobb része magyar kézbe kerüljön, így be nem látható ideig, támogatással ösztönzik a lakossági állampapírvásárlást, mely  társadalmilag is üdvös, hisz az ország finanszírozási kockázata is csökken), a hitelkamatok pedig történelmi mélységekben vannak, hisz azok nem a támogatott lakossági állampapírok szerint árazódnak. A magas betéti és alacsony hitelkamatok okán minden hitelképes lakáscéllal rendelkező állampolgár előtt nyitva áll a fent leírt extra hozamszerzési lehetőség.

Ha valakinek egyik zsebében komolyabb veszteség nélkül likvidálható állampapír, a másik zsebében pedig azonos összegű hitel van, akkor igazából nem vállal klasszikus értelemben vett hitelkockázatot, mert a kamatkörnyezet romlása esetén zárható a kitettség. Így pénzügyileg tudatos döntés is lehet a 3 havi, vagy az éves kamatperiódusú hitel felvétele is, ha pedig valaki még a kamatperiódusokat is összehangba szeretné hozni, akkor érdemes lehet 5 éves kamatperiódusú hitelt választani, ahol a kamat 5 évre fixálva van ami megegyezik a MÁP Plusz befektetési horizontjával.

MÁP Plusz befektetés: Mekkora összeg nyerhető?

10 milliónként zéró kamatkockázat (5 évig fixált hitel és 5 éves MÁP Plusz) esetén is nyerhető 700 ezer forint. Ha emellé valaki még egészségpénztári megtakarításai törvényileg megengedett részét hiteltörlesztésre használja és beleszámítjuk az így elérhető adójóváírást is, akkor hitel-adósonként legalább további 150 ezer forint elérhető az 5 év alatt (az egészségpénztári kedvezmény személyenként igénybe vehető így több adós esetén többszörözhető ez a nyereség). Ha pedig valaki a 3 havi kamatperiódust választja és nem változik a kamatkörnyezet, akkor akár 1,2 millió forint is lehet a nyeresége (az egészségpénztári adójóváírást leszámítva, de az előtörlesztést figyelembe véve).

Egy esetet vezetek le matematikailag a többit szívesen kiszámolom egy személyes találkozó alkalmával (hisz úgyis egyénre kell szabni ezt a kombinációt):

falusi CSOK

10 millió forint MÁP Pluszba fektetve (és a kamatokat kivéve, tehát nem visszaforgatva) 5 év alatt 2 475 000 forint hozam érhető el.

MÁP Plusz

 

Ezzel szemben az 5 évig változatlan kamatozású 30 éves futamidejű 3,4%-os kamatozású hitelre 5 év alatt 1 615 103 forintnyi kamatot kell kifizetni.

Így a kamatkülönbözetekből fakadóan 5 év alatt 859 897 forint nyereség érhető el. Ebből kell levonni az előtörlesztési díjat amely az 5 éves időtávon már elérhető fogyasztóbarát termékeknél a fennálló tartozás 1%-a, jelen példában 89 542 forint, illetve a hitel kezdeti költségeit, mely bankonként változó összeg 0 forinttól, 10 millió forintra vetítve maximum nagyjából 70 000 ezer forint lehet. Tekintettel arra, hogy az állampapír díjmentesen pénzzé tehető, így egyéb költséggel nem kell számolni, így nagyságrendileg megmarad a körülbelül 860 ezer forint tiszta kamatnyereségből 700 ezer forint.

Konklúzió

Bármilyen lakáscélú hitellel összefüggésbő hozható cél esetében (vásárlás, felújítás, korszerűsítés, bővítés, családon belüli ingatlanviszonyok rendezése), készpénz helyett hitelből történő finanszírozással és egyidejű állampapírvásárlással, lényegében kockázatmentesen extra hozamot lehet elérni. Érdemes lehet kisebb összegben, vagy akár sok 10 millió forintos nagyságrendben is meglépni. Egyes vélemények szerint ez a szituáció az eszközár buborék jele, de ezen túlmenően véleményem szerint minden szereplő jól jár, a bankok kihelyezik forrásaikat, az állam finanszírozást kap, az egyén pedig extra hozamot kap.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy mibe érdemes befektetni örökség vagy nagyobb összegű megtakarítás esetében. Csokorba szedem a legfontosabb befektetési elveket és személyre szabott lehetőségeket is vázolok. Természetesen csak az életkor változásával is sokféle élethelyzet állhat elő: akik most kezdik az életüket, vélhetően életük beindításához fogják használni az örökséget. És persze egészen másképp dönt egy nyugdíjhoz közelebb álló személy befektetéseiről.
 

Néhány örök érvényű befektetési elv:

  1. Az ilyen egyszeri nagy bevételeket nem szabad felélni, hanem félre kell tenni jövőbeli célokra, mint a nyugdíjas évek, vagy a nagy összegű váratlan kiadások. Mindenki ismeri a valóságshow nyerteseinek példáján, hogy hiba nyertek 10 milliókat pár évvel később semmi nem marad belőle csak a keserűség, hogy újra úgy kell élni mint előtte.
  2. A befektetéseket érdemes megosztani, diverzifikálni, porlasztani különböző kockázatú befektetések között. Jól tudja ezt az utcai árus is, aki egy nyári napon a táskájába tesz napszemüveget és esernyőt is, így bármilyen időjárás esetén hazaviszi a kis mellékesét.
  3. Az állami támogatások kihasználásával milliókkal lehetsz gazdagabb. Az állam támogatja a lakossági államkötvény vásárlást, lakáscélú megtakarítást, a magán célú nyugdíj és egészségpénztári előtakarékosságot. A saját befizetéseid 20-30%-át teszi a számláidra az állam.

 

Lássuk befektetési javaslatunkat és az elérhető nyereségeket:

 

mibe érdemes befektetni

 

Mibe érdemes befektetni: Feltételezések, értelmezések

 

Ingatlanbefektetés

  • Azért az egyik legjobb befektetés az ingatlan, mert egy nyugdíjhoz hasonló, életjáradék jellegű folyamatos bevételi forrás, így alkalmas például a gyermekek iskoláztatásának finanszírozására. Ezen felül a gyermek otthonhoz jutását úgy szokták segíteni vele, hogy átvállalják a hiteltörlesztőt, ezt követően pedig nyugdíjkiegészítésre is használható. Ha pedig nagy összegű kiadás merül fel, akár el is adható.
  • 10 millió forint önerőből és 10 millió forint hitel felvételével egy bérbeadási ingatlant vásárolva, 10 év alatt két lakásszámlával kombinálva 11,5 millió forint teljesen kockázatmentesen az összes visszafizetendő, melyet a bérleti díjbevételek teljes mértékben fedeznek. Amennyiben az ingatlanok árai magasabbak lesznek 10 év múlva, mint most akkor akár 20 millió forintot meghaladó ingatlanvagyon lesz a kezdeti 10 milliós befektetésből. A finanszírozásban akár lakástakarékkal kombinálva ingyenesen segítek. Az ingatlan kiválasztásánál a lokáció a legfontosabb ezért javasoljuk az otthontérkép ingatlankereső használatát, ahol térképen is ki lehet választani a megcélzott területen elhelyezkedő ingatlant.

Pénzpiac

  • Az államkötvények biztos hozamot hoznak, ha lejáratig megtartják őket, de bármikor eladhatóak és az ingatlan hosszabb értékesítési idejével szemben pár napon belül pénzzé tehetőek. A magyar állam támogatja a lakossági állampapír vásárlást. Aki pedig vállalati részvényekbe, vagy kötvényekbe fektet, az állampapírokénál magasabb hozamot is el tud érni nagyobb kockázat vállalása mellett.
  • Aki nem szeretne nagyobb kockázatot vállalni annak a támogatott államkötvényeket tudjuk javasolni. Aki hajlandó magasabb kockázatot vállalni, de nem járatos a részvények és kötvények világában, annak több befektetési alap vásárlását javasoljuk az államkötvények mellett. Aki pedig tudja, milyen papírokat vásárolna azoknak a TBSZ (Tartós Befektetési Számla) a jó választás.

Nyugdíj, Egészség

  • Az állam a nyugdíj- és egészség pénztári megtakarításokat extra 20%-kal támogatja. A NYESZ (Nyugdíj Előtakarékossági Számla) jóváírásai után szintén 20% adójóváírás érvényesíthető (évente 100.000 forint összegben) és a befektetések hozamai adómentesen hozzáférhetőek, így ezt a formát szintén azoknak javasoljuk, akik nagyobb kockázatot hajlandóak vállalni és tudják mibe szeretnének fektetni.

Gyermek előtakarékosság

  • A gyermek lakáscéljaira a Babakötvényt és a gyermekek részére kialakított hosszú távú lakástakarék megtakarításokat tudjuk javasolni. Egészség és nyugdíjpénztári illetve lakástakarék pénztári termékekkel kapcsolatosan szívesen készítek ingyenes, személyre szóló ajánlatot.

Előfordul, hogy olyan emberrel találkozok, akinek a hónap végén már nagyon kell figyelnie a pénztárcáját/bankszámláját, vagy egyszerűen, csak kérdezik, hogy hogyan tudnák tudatosabban kezelni pénzügyeiket. Az Egyről a Kettőre blog pénzügyi tippek rovatának bejegyzése például összegyűjti azokat a gondolatokat, amivel rövid és hosszú távon több pénz marad a tárcánkban. Az első részben a bevételekről olvashattok.

„More focus on income” Amikor vállalatok jövőjét tervezzük, akkor az előző mondat sokszor hangzik el és bizony nagyon igaz! A figyelem könnyen a sok soros költségoldalra terelődik, de sokkal kisebb eredményhatást lehet elérni vele, mintha ugyanannyi időt a bevétel oldalra fordítanánk.

Növeld a munkabéred

Sok cég bérstruktúráját láttam már, sajnos a legritkább esetben jutalmazzák a régi, lojális munkaerőt a piacnak megfelelően, ahogy az ügyfelek kezelésében is nagyon sok cég az új ügyfeleket premizálja (lásd telco szolgáltatók), így sokszor arányosan magasabb fizetést kap egy új kolléga.

Ez a blog nem HR fókuszú, de gondold át időnként, hogy több tényezőt figyelembe véve, mint például megbecsülés, jövőbeni tapasztalatszerzési lehetőségek, jövedelem, felelősség, jó helyen vagy-e.  Akár nem, akár igen a válasz most a munkaerőpiac keresleti, ezért érdemes lehet megszondázni a piacot egy jó kis önéletrajzzal, pályázatokra való jelentkezéssel. Gyakran arra is van lehetőség, hogy az új ajánlattal „csak” annyit érsz el, hogy megemelik a meglévő munkahelyeden a fizetésed piaci szintűre, és/vagy munkaköröd igényeidhez közeledik, és váltanod sem kell.

Legyen kiegészítő jövedelmed

Gyermekkoromban télen konfettiket készítettem a lyukasztógéppel a nyáron összegyűjtött legszínesebb virágkatalógusokból, a becsomagolt konfettiket pedig farsangkor eladtam a suliban. Mosolyogtató ma erre visszagondolni, de jó volt bandában papírt gyűjteni, gördeszkán hazatolni, az idős nénik, bácsik pedig olyan jó szívvel adták.

Szerezz többlet jövedelmet abból, amit szeretsz: süss süteményt, saját termelésű zöldségből készíts házi vegetát, vállalj gyermekfelügyeletet sajátod mellett, szerelj autókat, barkácsolj ajándéktárgyakat, bármit, ami kikapcsol. Ezekért nem kell piaci árat kérned, ha munka mellett csinálod, és az anyagiakon túl sok mást is megtapasztalhatsz, érdekes helyzetekkel, emberekkel találkozhatsz, és amit szívesen csinálsz feltölt.

A sharing rendszerekben meglévő eszközeidet, hasznosíthatod, amikor neked nincs rá szükséged. Egyik ismerősöm sokat van külföldön, ilyenkor lakását kiadja airbnb-vel (de ki lehet adni akár 1-1 napra is) autóját pedig a reptéren hagyja, ahol szintén bérbeadják, amiért pénzt kap.

Meglévő, megunt, de még használható eszközeidet add el, vagy ajándékozd el még lecseréléskor, amikor még van némi értéke.

Bevételeid minél nagyobb része legyen passzív jövedelem

Egy befektetési célú ingatlan, havi bérleti díjat hoz, az osztalékfizető részvények pedig jellemzően évente fizetnek. Ezeket egyszer kell megvenni (egy ingatlant időnként meg kell hirdetni és karban kell tartani, adminisztrálni) de azt követően folyamatosan bevételt hoz. Ilyen típusú befektetések hosszú távú pénzügyi biztonságot jelentenek, fedezetet a gyermek iskoláztatására, egészségügyi kiadásokra, nyugdíjas évekre.

Noha jellemzően utólagosan, de sok extra bevétel érhető el az állami támogatás formájában

Az állam nagyon sok féle támogatást nyújt, nem ritkán milliókban mérhető összegben. Mik lehetnek ezek?
Inatlanhoz kapcsolódó – lakástakarék megtakarítás 30%-a, maximum 72 ezer / adószám/év.
Gyermekekhez/Egészséghez kapcsolódó – Egészségpénztár (megtakarítás 20%-a, maximum 150 e/év) Önsegélyező szolgáltatások, születéskor 200 e érvényesíthető, pelenkázás, évkezdések, egészségügyi kiadásokon is 20% a támogatás.
Nyugdíjhoz kapcsolódó –megtakarítás 20%-a, maximum 150 e/év.
Államkötvényhez kapcsolódó – prémium állampapír infláció felett 1,75-2,25%-os kamatot kínálnak.

Ez a bejegyzés nem véletlenül kerül a tippek rovatba, talán vannak benne olyan spórolási, bevétel-növelési gondolatok, amit máshol is olvasni lehet, de talán akad köztük olyan is, amit még nem hallottál. Ha kell egy kis plusz élj velük!