Hogyan és meddig hitelezhetnek a bankok a jelenlegi válság idején?
Olvasási idő: 7 perc
A koronavírus-járvánnyal és a párhuzamosan kibontakozó gazdasági visszaeséssel kapcsolatosan szinte azonnal felmerül a kérdés, hogyan hat mindez a bankokra és hitelezési képességükre. Ezt azért is lényeges pontosabban látni, mert ilyen helyzetben még inkább tudatosabban kell kezelni a pénzügyeket. Érdemes lehet újragondolni a meglévő hiteleket, és résen kell lenni az új hitelek felvételénél is. Így az alábbi cikk azt járta körbe, hogyan néz ki közelebbről és a 2008-as gazdasági és bankválsághoz képest a jelenlegi hitelezési piac, milyen változások indultak el és várhatóak még a bankok hitelezési gyakorlatában.
Milyen most a hitelportfólió? Megismétlődhet a 2008-as gazdasági és bankválság?
Fontos leszögezni, hogy a hitelezési szabályok az elmúlt 5-10 évben sokkal kockázatérzékenyebbek lettek, mint a 2008-as válság előtt. Ezt több tényező is kristálytisztán megmutatja.
- Jelenleg a lakossági jelzáloghitelek mindössze 1,9 százaléka éven belül változó kamatozású 2019 harmadik negyedévi adatok alapján, míg ez még 2016-ban is 39,6 százalék volt, így a hitelek átárazódásából fakadó drágulás sokkal kevesebb háztartást érinthet.
- 2015 óta minimálisra esett vissza a devizahitel-kihelyezés, például a lakáshitelek piacán teljesen megszűnt, és inkább csak olyankor fordul elő, ha idegen devizában érkezik a jövedelem. Így nem sújtja devizakockázat a hitelfelvevőket.
- Megszűnt a kezes fogalma, aki korábban magas jövedelmével úgy tudta mások hitelfelvételét segíteni, hogy ez nem rontotta az ő későbbi hitelképességét. Most már minden szereplőnek, aki jövedelmével hozzájárul egy hitelfelvételhez, csökken a vállalható törlesztőrészlete egy későbbi hitelfelvételnél.
Ugyanakkor a rövid kamatperiódusú hitelek, melyek éven belül átárazódnak, valós veszélyben vannak, mert a három hónapos BUBOR 2019 januárjában 0,13%, 2019 decemberében 0,16% körül mozgott, most pedig 1,1%. Nem lehet még pontosan látni a koronavírus egészségügyi lefutását sem, nem tudjuk, hogy milyen gazdaságélénkítő intézkedések lépnek életbe, de közgazdászként az a véleményem, hogy a jelenlegi válságnak hitelezési szempontól az a legnagyobb fenyegetése, hogy munkahelyek szűnhetnek meg és jövedelmek apadhatnak el, miközben egyáltalán nem lehet előre látni meddig tart ez az állapot. Ha sokáig elhúzódik, akkor az a kérdés is felmerül számomra, hogy milyen tempóban tud ismét felpörögni majd a gazdaság.
Mi jellemezte eddig a bankok hitelezési gyakorlatát?
A minden szektor számára érzékelhető gazdasági növekedés időszakában stabilak a munkahelyek, számos sikeres vállalkozás működik, aki szeretne dolgozni, az talál munkát, növekednek a bérek, stb. Ilyen időszakban a kamatok csökkenése mellett a kamatfelárak is csökkennek, mert egyre biztonságosabbnak tűnik hitelt nyújtani. Emellett egyre inkább bővül a figyelembe vehető jövedelmek köre és a hitelfelvevő szempontjából az egyéb objektív és szubjektív szempontok szerint is megengedőbb irányba mozdul el a hitelezési gyakorlat.
Habár az MNB relatíve szigorú kereteket szabott meg a hitelezési gyakorlat szabályozására, mely egy stabil hitelportfóliót alakított ki, a bankok között eddig is nagyon komoly különbségek voltak mind jövedelem, mind fedezet, mint az egyéb szempontok szerint. De ha a járvány kezelésének ki nem kerülhető és már előre látható gazdasági következményei lesznek, akkor nyereségességük érdekében a bankok is arra kényszerülnek, hogy emeljenek a felárakon, illetve szigorítsanak a hitelezési gyakorlatukon. Emellett nagy különbségek lehetnek a multinacionális bankok különböző leányvállalatainak válságkezelési stratégiájában, így akkor is bajba kerülhet egy bank, ha más országokban nem jól kezelik a válságot.
Milyen szigorításokat kommunikáltak felénk, partnerek felé jelzáloghitelek esetében, és milyen szigorítások képzelhetőek el?
A banki kockázatkezelés a banküzem egyik kulcsterülete, működésük mégsem egységes a bankoknál. Döntéseiknek ugyanakkor komoly hatása van, hiszen, ha túl lazák a szabályok, akkor ugyan nem gátjai a hitelkihelyezésnek, de rosszabb gazdasági ciklusban sokat veszíthetnek a rosszabb minőségű portfólió miatt. Ha pedig túl szigorúak a szabályok, akkor túl sok ügyfél fog elpártolni tőlük, mert elutasítják a hitelkérelmeket, így ugyan kedvezőtlenebb időben kisebb lesz a nemfizető ügyfelek aránya, de ez visszafoghatja a hitelkihelyezést és a lehetséges nyereséget.
A kockázatkezelési kultúrát különböző tényezők befolyásolják. Ilyenek lehetnek például a tulajdonosi kör elvárásai, például, akinek az anyabankja a magyar szabályoknál megengedőbb, az könnyebben elmegy a törvényi határokig, mint aki egyébként más országokban is szigorúbb. Ahol nagyobb a magyar érdekeltség a tulajdonosoknál, azok például a mostani körülmények között is jellemzően pozitívan tekintenek a közalkalmazottakra. Az is számít a kockázatkezelési gyakorlatban, hogy az adott bank inkább a vállalati hitelezés felől nyitott a lakosság felé, vagy esetleg fordítva.
Mivel a hitelfelvétel során rengeteg adatot meg kell adni, lényegében ezek mindegyike szigorítható, így a lehetőségek tárháza elég széles, de a fenti táblázat mutatja, hogy a bankok elsődlegesen jövedelemoldalon szigorítottak, hiszen alapvetően ebből várják a hitelek megtérülését.
A jelenlegi helyzetben nem csak azért értékelődnek fel a hitelközvetítők, mert mindössze egy személyes látogatásra tudják redukálni a banki megjelenést, hanem azért is, mert az ilyen dinamikusan változó környezetben nagyobb biztonsággal meg tudják mondani, melyik bankoknál érdemes hitelt igényelni.
Konklúzió
Alapvetően sokkal jobb állapotú a bankok jelenlegi hitelállománya, mint 2008-ban. Devizakockázat most lényegében nincs, a kamatkockázat pedig a portfólió csak egy részét érinti. A legnagyobb kockázat az elnyúló vagy akár tartós keresőképtelenség, mely számos ágazatot és munkakört veszélyeztet. A bankok eddig nagyon alacsony kamatfelárral hiteleztek (sokan nem tudják, de fogyasztóbarát hitelnél törvényi maximum is van rá – mindössze 3%) és még sok bank hitelez is, ám ha a koronavírus egészségügyi védekezései okán kialakuló gazdasági hatások egyértelműen beazonosíthatóak lesznek, akkor a bankok ezen is emelhetnek. Egyéb eszközük – mellyel elég sokan éltek – az elfogadható jövedelmek, fedezetek, meglévő hitelek, futamidők és egyéb objektív vagy szubjektív faktorok szigorítása. Most még körültekintőbben kell eljárni, aki pedig ki szeretné váltani a hitelét, kölcsönből kell családi ügyet rendeznie vagy éppen babaváró hitelre jogosult, annak érdemes időben lépnie, mert az idő most ellene dolgozik.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!