A CSOK és a támogatott hitel sincs ingyen?
Olvasási idő: 7 perc
2019.02.11-én nyilvánossá vált, hogy használt lakásokra is kibővítik a CSOK mellé igényelhető kamattámogatott hitelt. Írhatnék arról is, hogy milyen mértékű további árnövekedés várható a használt lakások piacán – különösen vidéken – és aki ingatlan befektetést fontolgat, az most szálljon be. De a mostani cikk a támogatott hiteleket nyújtó pénzintézetek kondícióinak összehasonlításáról szól, mert várhatóan a használt lakások vásárlásához igényelhető támogatott hitelt is hasonló feltételekkel kínálják majd a bankok. Az összehasonlítás azért is releváns, mert ugyan kamatozás szempontjából megegyeznek a termékek, azonban a kezdeti és folyamatosan felmerülő költségekben az erős szabályozottság és piaci verseny ellenére is érezhető különbségek vannak, így nem mindegy melyik bankba tér be az ember és hogyan tervezi meg hitele lefutását.
Hiteleket számos számszerűsíthető és objektív szempont alapján össze lehet hasonlítani, mostani írásomban nem tudok minden szempontra kitérni (itt írtam általában a hitelképességről, mely számos esetben szűkíti a bankok körét, de fontos lehet még a bank közelsége, tulajdonosi háttere, jövőképe, termékpalettája, gyorsasága, bírálati ideje, stb.), de igyekszem a legfontosabbakat összegezni:
1. CSOK támogatás igénylésének költségei önállóan, hiteligénylés nélkül
- Új építésű lakás vásárlása esetén 60-70 ezer forintos nagyságrendű költség a CSOK támogatás igénylésekor, mely önmagában nem nagy összeg, de a 2 gyerek esetén igényelhető maximális 2,6 milliós támogatás arányában 2,3-2,7%.
- Amennyiben támogatott, vagy piaci hitel is igénylésre kerül a CSOK támogatás mellé a fenti kezdeti költségek akár lenullázhatóak. Támogatott hitel és CSOK támogatás együttes igénylése esetén, az értékbecslés költségét jellemzően minden bank elengedi kampánykedvezményként, vagy partneri kedvezményben. Emellett néhány bank még a Takarnet költségeitől, és a CSOK bírálati díjtól is eltekint.
2.1. Támogatott hitel kezdeti költségei
- Kampánykedvezményként a kezdeti költségeket egyes bankok teljes mértékben elengedik. De nagyon nagy a bankok között a verseny, a legtöbb helyen csak ingatlan nyilvántartási/ellenőrzési díjat kell fizetni, illetve bankszámla függvényében átutalási díjat. A jelenlegi közjegyzői díjszabás esetén az 50-60 ezer forintos banki költségátvállalással a 10-15 milliós hitel közjegyzői díja jellemzően lenullázódik.
- A közjegyzői díjak jelenlegi információk szerint 2019. áprilisától fognak növekedni, és a korábban beharangozottnál kisebb mértékben. De mindenképp emelkedés várható a hitelfelvétel ezen költségének tekintetében.
- Előtörlesztési díj: nem kezdeti költség, de ide illik a leginkább. Díjmentességtől, 2%-ig változik a költség, így itt nagyobbak már a bankok között a különbségek. Gyakran a hitel felvételekor ki van feszítve a család anyagilag, így nagy segítség egy hosszabb futamidő, ami alacsonyabb törlesztőt eredményez, de érdemes lehet – a befektetési alternatívák fényében – előtörleszteni a hitelt. A Bankok között 5 millió forint előtörlesztése a kedvezőbb bankoknál ingyenes, vagy 30 ezer forint, míg a legdrágább esetben 100 000 forint.
2.2. A támogatott hitel folyamatosan felmerülő költségei:
- Az állami kamattámogatásnak köszönhetően a termék kamatozása minden banknál azonosan 3%.
- Bankszámlavezetés költségében komoly különbségek vannak, ám nagyon eltérőek a bankolási szokások, első körben nyilvános összehasonlító oldalak kalkulátorait érdemes használni aztán pontosan körbejárni a legjobb ajánlatokat.
- Biztosítás: elkerülhetetlen költség, mert például jelzálogfedezetű hitel esetén kötelező vagyonbiztosítást kötni. Néhány bank kamatkedvezményt ad hitelfelvétel esetén, ha nála köti az ügyfél a biztosítást. Azonban ez egyszerűsége ellenére -mely a hitelfelvétel, lakásvásárlás teendőinek áradata közepette fontos lehet- pénzügyi szempontból nem biztos, hogy a legjobb döntés. Most is érdemes több ajánlatot összevetni és sokat lehet spórolni a társasházi biztosítás kiegészítésével is.
3. Piaci hitel felvétele a CSOK hitel mellé:
A fenti táblázat alapján sok következtetés levonható, a legfontosabbak szerintem a következők:
- 10 éves kamatperiódusú (biztonságú) hitelek 4% körüli hitelkamat mellett elérhetőek, ez még mindig nagyon alacsonynak számít, különösen a 3%-os inflációhoz viszonyítva.
- Az új építésű ingatlanok vásárlását a bankok (néhány kivételes banktól eltekintve) drágábban finanszírozzák, mint a használt ingatlanok vásárlását. 30 milliós összegű, 20 éves futamidejű új lakás vásárlási hitelnél hét jó kamatot kínáló bank legjobb termékei esetében több mint 4 millió forint a különbség a törlesztésre fizetett összegben, a táblázat legjobb és legrosszabb ajánlata között.
- Természetesen a pénz időértéke miatt növekszik az összes visszafizetendő, 20 éves futamidejű hitel összes fizetendő törlesztőrészlete 20-25%-kal magasabb a 10 éves futamidejű hitelénél. A futamidő növekelését, érdemes alaposan átgondolni és a jelen és jövőbeli fizetőképességhez és a jövőbeni befektetési tervekhez igazítani a törlesztési tervet.
Konklúzió
Támogatott hitel felvételénél is érdemes körültekintően eljárni. A legnagyobb különbségek az alábbi költségekben vannak: közjegyzői díj, bankszámla vezetés, a biztosítás, és az előtörlesztés költsége. Az összes különbség 100-200 ezer forintnál nem több, így mindenki eldöntheti, hogy megéri-e neki összehasonlítani a bankokat (vagy rábízza egy közvetítőre, aki nem csak a legjobb megoldást találja meg, hanem többek között mentesíti a banki ügyintézés legnagyobb részétől is), vagy egyszerűen besétál az első bankba. Azonban, ha piaci hitel is szükséges akár vásárlásra, akár felújításra, akkor szignifikánsan megnőnek a különbségek a különböző bankok ajánlatai között, így a használt lakás vásárlására nyújtandó támogatott hitel felvétele esetében is érdemes lesz körültekintően bankot választani.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!